16.fejezet

(Kendra sz.)
-Úristen,láttad azt az új fiút?-visította a húgom.
-Na várj!Nem az az unalmas pancser aki folyton
Isabella hercegnővel van?-kérdeztem a "hercegnő"szót
gúnyosan hangsúlyozva.-Nem értem,hogy mit eszel azon
a lányon Tyler!
-Édes istenem azok a tengerkék szemei!-álmodozott
 tovább Darcy.
-És ó te jó ég!Az a gyönyörű hányadék ami pillanatokon
belül ellepi a padlót!-próbáltam utánozni Darcy álmodozó hangját
de Tylerröhögéséből ítélve nem sikeredett túl
jóra.Na mindegy!
De legközelebb sikerül!
(Katherine sz.)
Nos,az én történetem nem egy leányálom.
Kr.e.1345-ben születtem Bulgáriában Katherina Anne Petrova
néven.Van két húgom Corina és Selena de én csak Corinnak és
Elenának hívom őket.A szüleim mindig is utáltak.Ám ezt csak a
17.szülinapom unán mutatták ki igazán.Akkor ugyanis kidobtak
az utcára.Két hónappal később egy Klaus nevű vámpír átváltoztatott.
Az a Klaus aki ember koromban mániákusan üldözött.
Nem tudom,hogy miért jöttem Volterrába.Talán mert szeretem
a toszkán városokat?Vagy mert Olaszországban nem üldöz a múltam?
Nem tudtam biztosan.De azt igen,hogy szeretném feledni az ember koromat.
(Isabella sz.)
Jaj istenkém!Nagyon idegesítő dolgokkal jár ha az ember telepata.
1.folyton hangokat hall a fejében.
2.látja az ember olyan emlékét amit nem igazán akar.
De ezekbe már mind beletörődtem.Azt viszont nem mondanám,hogy
nem tartom érdekesnek az itteniek elméjét.Hű mekkorát nézne Aro
bácsi ha látna gyémánt alakban.Erre jót mosolyogtam magamban.
Nos,tudniillik,hogy a gyémánt alak(ahogy én hívom)nem csak azért
előnyös mert nem tudnak meglőni hanem azért is mert a gyémánt olyan
mint egy pajzs.Nem hallják az én gondolataimat,viszont én meg jobban is
hallom az övéket.Most jelenleg a Volterrától pár mérföldre fekvő réten voltam.
A fűben feküdtem és hallgattam a patak zugását.Becsuktam a szememet.
Éreztem,hogy a nap finoman simogatja az arcomat.
-Valamit elhallgattál előlem!-mondta hirtelen egy ismerős hang.
Alec!Kinyitottam a szemem és felültem.
-Éspedig?-kérdeztem.
-Azt,hogy mi a képességed!-felelte nemes egyszerűséggel.
-Nos,én telepata vagyok.-adtam választ a kérdésére.
-Ez tulajdonképpen mit takar?
-Tudok olvasni és beszélni az emberek és minden más gondolataiban.
Elő tudom hozni az emlékeiket és látok az ő szemeiken keresztül is.
Plusz ha akarom a bőrőm,hát tulajdon képpen gyémántá válik.Ez egy
mentális és fizikai pajzs is egyben.
-Mutasd meg kérlek!
Felálltam.Most is olyan bizsergés futott át a testemen mint amikor a
lábaim uszonnyá változik.
-Hűha!Gyönyörű vagy!
Isabella gyémánt alakban:

Elmosolyodtam.
-De erről ne szólj senkinek,kérlek!
Bólintott.
-Mióta van ez?-kérdezte.
-Már egészen kicsi korom óta.
-Ki volt Genevieve Sage?-érdeklődött.
Egy kis ideig hallgattam.Soha nem titkoltam,hogy mennyire nem szeretek
az édesanyámról beszélni.
-Nem muszáj megmondanod ha nem akarod!-mondta kedvesen.
-Ő az édesanyám!-feleltem.
-Mi történt vele?
-Belehalt Elisabeth szülésébe.
-Oh,nem tudtam.Sajnálom.
-Nem baj!Nem tudhattad!-mosolyogtam rá kedvesen
Aznap még sokáig beszélgettünk még azzal sem törödtünk,hogy
már besötétedett.
MÁSNAP REGGEL...
A fejem még mindig fájt.Nem értettem miért.
Kinyitottam a szememet és erősen a szemembe sütött a nap.
Lustán felültem.Alec mellettem feküdt és békésen aludt.
Órákig tudtam volna nézni az arcát.Most olyan békés volt.
Ekkor elnevettem magam halkan.
-Isa?-kérdezte Alec álmosan.Ezek szerint nem voltam olyan
halk mint gondoltam.
Körbenézett majd egyszerre elnevettük magunkat.
-Na most már nem panaszkodhatsz,hogy keveset vagyunk
itt!-mosolyogtam.
-Most én mondom,hogy vissza kéne mennünk!
Felálltunk és futottunk vissza a városba.Hogy ezért mit fogok kapni Didymétől!
Amikor a várban voltunk rohantunk a trónterembe.
-Isabella,te meg hol voltál?-kérdezte Aro.
-Nos ez 1 hosszú szomorú történet de lényegében annyi,hogy
Alec-el elaludtunk kint!
-Ne szórakozz Isabella!Alec vámpír és a vámpírok nem tudnak
aludni!-dühöngött Caius.
Ezer százalék,hogy nem mond igazat-gondolta Caius.
-Szóval hazugnak nevezel?!-fakadtam ki.-Olyan dolgokra vagyok képes
amire te a legmerészebb álmaidban sem!
-Na mutasd meg!-mondta.
Pár pillanat múlva már a fejét fogta és ordított.
-Szerencsére Caius barátunknak jó az emlékezete!-jegyeztem meg csípősen
majd kirohantam a teremből.A szobám felé vettem az irányt.
Amikor beléptem az ajtón nagyon megijedtem.
Egy férfi ült az ágyamon.Halványan de ismerős volt.
-Elijah!
-Nocsak,nocsak az én drága unokatestvérem!-mosolygott Elijah.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Mi ez a gorombaság?-érdeklődött.
-Bocsánat de Caius nagyon felhergelt.-mondtam őszintén.
Egy rövid ideig hallgattunk majd Elijah törte meg a csendet.
-Nem hiszem,hogy Sarafine örülni fog ennek de...-nem vette
a fáradságot,hogy befejezze a mondatot.Helyette mellettem
termett,felkapott és kiugrott az ablakon.
Azután valószínűleg leütött mert kezdett elsötétedni
minden körülöttem.