2.fejezet

 (Didyme szemszöge)  2 ÉV MÚLVA...
Bizony két év telt el azóta,hogy Mistic Fallsba költöztünk.Hihetetlen de azóta rengeteg dolog történt.Damon,Stefan és Isabella most 4 évesek.Elisabeth most fogja betölteni első élet évét.
Született egy kis öcssük Norton.Sylvester és Keira kissé ellenszenvesek.Laurennel remekül ki-
jövünk.És ki hitte volna,hogy ilyen jó szakács?Gabrielék is beugrottak (méghozzá jó sokszor).
A másik bátyjámnak van két gyermeke egy fiú aki szintén Gabriel hívnak és egy lánya Mary.Adriennel a feleségével is kijövök.Már az egész várost úgy ismerjük mint a tenyerünket.A gondolatmenetemből Aro szakított ki.
-Nem jössz sétálni?
-Nincs ahoz egy kicsit késő?-köntörfalaztam.
-Didyme még 6 óra sincs!
-Kik jönnek?-kérdeztem.Aro égnek emelte a szemét.
-Giuseppe,Isabella és én.-Hmmm...Isabella.Ez a szó olyan volt mint egy varázsige.
-Ha Isa megy akkor én is!-jelentettem ki egyszerre magabiztosan.Aro elnevette magát.
-Akkor gyere mert most indulunk.
Nemsokára már az utcán mentünk.Mistic Falls olyan gyönyörű volt így kivilágítva.Igaz,hogy az elmúlt két évben eleget gyönyörködhettem benne de én egyszerűen nem tudok betelni a látványával.Isabella fogta a kezem és közben kérdezgetett ezt-azt.
Én diszkréten válaszolam.Még most is olyan cuki.
-Most rajtam a sor!-mondtam.Isabella meglepetten nézett rám.
-Miben?
-Most én kérdezek tőled!-magyaráztam.
-Mit szeretnél tudni?-kérdezte.
-Lauren az igazi anyukád?
-Nem.-kicsit elszomorodott.-Az igazi anyukám Genevieve Sage volt.
-Oh!Értem.-mondtam.-Mi történt vele?
-Belehalt Elisabeth szülésébe.Kész csoda,hogy ő még életben van.
-Ne haragudj!-kértem bocsánatot.
-Semmi baj!Nem tudhattad.
Ekkor vettem észre,hogy hol vagyunk.A szomszédaink itt tűntek el.Thomas és Sarah Clarke.
Lauren sajnálta,hogy eltűntek mert (saját elmondása szerint) legjobbarátai voltak.A testüket még mindig nem találták meg.Ekkor Aro és Giuseppe megállt de olyan hirtelen,hogy majdnem nekik mentünk.Ugyanolyan hirtelen mint ahogy felbukkant elöttünk négy alak.
Az egyik mellettem termett.Az arca olyan volt akárcsak Isabelláé.Gyönyörű,bár neki vérvörös szemei
voltak és ördögien vigyorgott.
-A nő az enyém!-és megharapott volna ha egy józan hang rá nem szól.
-Fékezd magad Brad!
-Vladimir jól mondja.-mondta egy másik.
-Köszönöm Stephan!-Stephan?!ez egy vicc?!De amint a holdfényben megláttam kissé megnyugodtam.
A férfi 189 cm magas lehetett és tejfölszőke haja volt.
-Egyébként is nem látod milyen különleges halandók ezek?-kérdezte a Stefan nevezetű.Erre oda ment és megharapta a nyakam.Majd Arót és Giuseppét is.De mást nem láttam.Az ereimben tűz égett.Legalább is én úgy éreztem.Halványanérzékeltem,hogy a Stephan nevű férfi Isabellához közelít."Ne"akartam kiáltani de nem ment.A kislány megérintette a nyakláncát,egy nagy villanás és az
emberek eltűntek.Emberek?Ezek démonok.Vámpírok!A fájdalmtól gondolkodni sem tudtam.
Majd elsötétült minden.