17.fejezet

(Damon sz.)EGY NAP MÚLVA...
Hihetetlen!Isa megint cirkuszt csinált tegnap,Stefan pedig rengeteg időt
tölt az erdőben.Mintha a kergemarha-kor szállta volna meg őket!
De én akkor is kifogom deríteni,hogy mi is folyik itt igazából!
(Stefan sz.)
A történelem megismételte önmagát.
Isa megint eltűnt.Alec teljesen kiborult.Eszembe jutott amikor
itt volt a húgom.Valószínűleg hívta őt a tenger.Egy könnycsepp csordult
végig az arcomon.Úgy éreztem megfulladok a négy fal között ezért felálltam,
kiugrottam az ablakon és rohantam az idős Agatha Flowers néni panziója felé ahol
Katherine lakott.
Bekopogtam.
Flowers néni nyitott ajtót.
-Jó napot!Miben segíthetek?-kérdezte udvariasan.
-Katherine Pierce kisasszonyt keresem.Egy barátja vagyok!
-Máris szólok neki!-mondta egy kedves mosoly kíséretében majd
eltűnt az ajtó mögött.
Pár pillanat múlva megjelent Katherine.
-Stefan!Mit keresel itt?-kérdezte döbbenten amint meglátott.
-A helyes kérdés inkább az,hogy kit.És téged kereslek!
-Miért?
-Csak úgy!Lenne-e kedved velem tölteni ezt a napot?
-Hát nem is tudom...-hezitált.-Rendben!
-Mit csináljunk?
-Egyszerűen csak beszélgessünk!-mondta.
-Arra tudok egy jó helyet!-mosolyogtam.
Elindultunk az erdőben és a kedvenc helyemre vezettem.
Egy gyönyörű vízeséshez.
A vízesés:

Leültünk egy sziklára.
-Meséld el a történetedet!-kérte.
-Rendben!Van két ikertestvérem Damon és Isabella,egy húgom Elisabeth
és egy öcsém Norton.Két éves voltam amikor az édesanyám belehalt Eli
szülésébe.Nem sokkal azután apa újra megnősült és megszületett Norton.
Didyme és Aro,apukám testvérei,odaköltöztek hozzánk és egy este megtámadtak minket
séta közben.Elhagytuk Mystic Falls-t majd rá három évvel Isabella,a húgom,eltűnt.
A családommal mármint azokkal akik még életben maradtak Olaszországba jöttünk
megépítettük Volterrát,létrehoztuk a Volturit.Hát nagyjából ennyi.
-Oh.Sajnálom.
Megvontam a vállam.
-Ez van.
Sokáig beszélgettünk még.
-Alkonyodik.-jelentette ki Katherine.
-Igen.A legszebb mégis a legszomorúbb időszak a napban.
-A legszomorúbb?Miért?-kérdezte.
-Mert az alkonyat azt jelenti,hogy egy tökéletes nap telt el.-mosolyogtam.
Hirtelen mellettem termett és megcsókolt.
Majd mikor szétváltunk bánatot láttam a szemében.
-Ne haragudj...én csak...-mentegetőzött de félbe szakítottam egy újjabb csókkal.
(Damon sz.)
Xavier,Santiago,Afton és én éppen az én szobámban unatkoztunk.
-Remek!És most mit csináljunk?-kérdeztem kissé bosszúsan.
-Talán megtréfálnánk Tylert?-gondolkodott hangosan Xavier.
-És mivel?
Mind a négyen gondolkodni kezdtünk.
Ekkor eszembe jutott egy jó ötlet.Elég béna de kíváncsi vagyok a hatásra.
-Van egy ötletem.-mosolyogtam ördögien.
Elindultunk Tyler szobája felé.
Afton bekopogott majd beugrott egy oszlop mögé.
Tyler lépett ki.Santiago pedig a folyosó végén várt gyorsan rohanni kezdett.
Mivel Tyler elég hirtelen haragú ezért utána futott.
Szép volt Santi,gondoltam majd besurrantam a szobába.
Láthatatlanná változtattam a bútorokat mindent a falakat is beleértve.
Gyorsan visszamentem a folyosóra és elindultam Tyler után.
Amikor rátaláltam éppen a szökőkút közepén ült.
Fekete tincsei az arcába lógtak de így is látszott,hogy  milyen dühös.
Na még milyen mérges lesz ha megtudja,hogy mi is tulajdonképpen a mi kis viccünk!